Videó: Nézze meg, hol pihennek a magyar éremvadászok Rióban!
Tükör nincs a fürdőszobákban és a felszerelés is elég spártaira sikerült a magyar csapat szállásán, de itt legalább nem volt penész, legalábbis a MOB videója szerint.
Tükör nincs a fürdőszobákban és a felszerelés is elég spártaira sikerült a magyar csapat szállásán, de itt legalább nem volt penész, legalábbis a MOB videója szerint.
Gaz nőtte be a pályát, lepukkantak a stadionok, sportolók helyett már csak graffitisek járnak oda – minden olimpia alatt hálás téma megmutatni, mi lett a korábbi játékok létesítményeivel, amiket azóta is elhanyagolnak. De az olimpia legnagyobb beruházásai közé nem csak a stadionok tartoznak, hanem az olimpiai falvak is. Megnéztük, mi lett az eddigiek sorsa, és mit terveznek 2024 után a franciák.
A szervezők alulbecsülték a sportolók étvágyát, így hat nappal az olimpiai falu megnyitása után újra kell gondolni az élelmiszeradagokat.
Nagy eséllyel nem ezek a valaha volt legkényelmesebb fekhelyek, de a célnak, úgy tűnik, megfelelnek.
Elsőként két cselgáncsozónk érkezett meg Párizsba.
Puritán, de a vívó szerint minden megvan benne, amire a sportolóknak szükségük van.
Hivatalosan megnyílt csütörtökön a párizsi olimpiai falu, ahová már az első napon több száz versenyző és kísérő érkezését várják.
Saját légkondikkal készül több résztvevő ország küldöttsége a párizsi olimpiára, pedig a szervezők a fenntarthatóság miatt hagyták ki azokat az olimpiai falu szobáiból.
Nem szereltek fel légkondikat az olimpiai faluba, a sportolók ezért visznek magukkal.
Kína az olimpiai falu éttermében is igyekszik minimálisra csökkenteni a kontaktusok számát, ezért robotizálta az ételek készítését és felszolgálását.
Seine-Saint-Denis-ben hétfőn megkezdődött a 2024-es párizsi olimpiára érkező sportolók fogadására tervezett olimpiai falu építése. Sokan tiltakoznak a beruházás ellen.
Sok olyan fejlesztést lehet újratervezni, amelyet az olimpia miatt sajtolt volna ki magából az ország. Az olimpiai és a médiafalu az egyetlen, amely biztosan nem épül meg, erre legalább 642 milliárdot költöttünk volna, de valószínűleg akár sokkal többet is.
Hány brazil kell ahhoz, hogy megjavítson egy zárat? – tette fel a szakállas viccből a jól ismert kérdés parafrázisát kollégám, mire kitört belőlünk a nevetés – ez is Rióban történt, a hvg.hu tudósítójának tegnapi kalandja.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kicsomagol szobájában, miután beköltözött a Rio de Janeiró-i olimpiai faluba július 28-án, nyolc nappal a riói nyári olimpia kezdete előtt. A jelek szerint nem jár neki külön elbánás, de lehet, hogy a fotósorozat csak pr-akció, hogy megmutassák, semmi baj nincs a sokat (és joggal) kritizált olimpiai szállásokkal.
Nem folyt víz a csapból, hiányzott a lámpa – ilyen hibákat tapasztaltak a szálláson a magyar olimpiai küldöttség már Brazíliában lévő tagjai. Egy delegáció már Rióban van, több sportoló, köztük Hosszú Katinka csütörtökön indult el Budapestről. A Magyar Olimpiai Bizottság szóvivője arra számít: mire megérkeznek, minden rendben lesz, mert a szervezők gőzerővel dolgoznak, hogy kijavítsák a hibákat – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
Elkezdték kijavítani a magyar csapat szálláshelyén korábban tapasztalt hibákat a riói olimpiai faluban.
Az eldugult vécékre panaszkodó ausztrál sportolókkal ellentétben Henry Weir-nek nagyon tetszik a Rio de Janeiro-i olimpiai falu, és ezt a Twitteren is megosztotta követőivel.
Megkezdte a beköltözést az olimpiai faluba az ausztrál küldöttség, amely kivitelezési hiányosságokra hivatkozva vasárnap nem foglalta el a szobáit Rio de Janeiróban.
Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok Rio de Janeiróba. Jövő pénteken kezdődik az olimpia. A magyar sportolók szálláshelyei állítólag rendben lesznek az olimpiai faluban.
Durva hiányosságokkal találkoztak az ausztrálok az olimpiai faluban, úgyhogy három napig máshogy oldják meg a szállást. A javításokat több csapat is saját zsebből finanszírozza.